Utólagos vízszigetelés egy nagykanizsai kádárkockában

Amikor a megelőzés a legjobb döntés

Egy hatvanas években épült kádárkocka Nagykanizsa kertvárosi övezetében esett át utólagos vízszigetelésen – nem azért, mert a falak már áztak, hanem mert a tulajdonos előrelátó volt, és időben lépett a hosszú távú biztonság érdekében.

Kertvárosban, banánpálmák között – Nagykanizsa, Kenyérgyár közelében

Zala megye egyik legjelentősebb városában, Nagykanizsa kertvárosi részén, egy 60-as években épült kádárkocka volt a munkánk helyszíne. Az előkertben különleges banánpálmák fogadtak, a ház mögött pedig egy szűk teleksáv választotta el a szomszéd épületétől – ez némi kihívást is okozott a kivitelezés során.

Nem volt vizes, de nem is akarta megvárni

Bár a ház még nem mutatott klasszikus átnedvesedéses tüneteket, a tulajdonos – aki maga is építőipari szakember – tudta, mire számíthat a jövőben. Az 50-60 éves kátránypapír szigetelés elöregszik, és ha a padlóban új rétegrend kerül kialakításra, az új aljzatból feljövő nedvesség átszakíthatja a régi szigetelést.

Ezért döntött úgy, hogy megelőző jelleggel, a régi szigetelés fölé acéllemezes vízszigetelést kér. Így a kettős védelem – a még működő, de már öreg kátránypapír és az új acéllemez – biztosítja, hogy a falak szárazak maradjanak még évtizedekig.

Vizes, penészes, salétromos falak?

Tudjon meg többet az utólagos vízszigetelésről, és szabaduljon meg a nedves falaktól!

Érdekel

A kivitelezés részletei – ahol kellett, bontottunk

A munkát acéllemezes vízszigeteléssel végeztük, egységesen a meglévő szigetelés fölött, egy fugával. A legtöbb helyen jól hozzá lehetett férni a falakhoz, de akadt egy kihívást jelentő szakasz is:

A hátsó falnál, ahol két épület túl közel állt egymáshoz, nem volt mód szemből megütni a falat. Ez különösen a főfalakra merőlegesen futó válaszfalak esetében jelent problémát.

Mivel kívülről nem lehetett hozzáférni, belül kellett kibontanunk néhány téglát a válaszfalakból, hogy be tudjuk ütni a vízszigetelő lemezt a fal teljes vastagságában.

Emellett a házon volt egy átépített épületrész, amelynek sarkaiban – a teljeskörűség érdekében –  injektáltunk.

Hosszú távra tervezve – előrelátó szigetelés

Ez a nagykanizsai referencia jól példázza, hogy a megelőzés legalább annyira fontos, mint a probléma utólagos orvoslása. Egy építőiparban jártas tulajdonos tudta: a vízszigetelés nem örök életű, de az acéllemezes technológia megbízható, tartós megoldást nyújt. Így az új szigetelés újabb 60-80 évre garantálja a ház szárazságát.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Szaktanácsadás, időpont egyeztetés helyszíni felmérésre, ajánlatkérés egyszerűen.

Ajánlatot kérek Hívjon minket